Farm, ahol élünk.

Nem az ékszerdoboz kertvárosban, egy igazi amerikai farmon élünk, ahol állatok már nincsenek (egy lovat,  2 kecskét, a 3 macskát, az ad-hoc átvonuló 25 fős pulyka családot, a pókokat – különböző színben és méretben, az ugráló mókusokat, a bátor őzikéket, az oposszumokat…leszámítva 🙂 )

kicsit más értelmet nyert a zárójel előtti mondatom…

Itt, a kisváros után 20 kilométerrel a kanyargós úton, ahol lekanyarodtál jobbra, és legalább 3-4 őzike miatt  padlóféket is kipróbáltad, majd kb ismét 20 kilométer után elhagytál legalább 8 farmot (ahol tényleg vannak lovak, mert igazi western lovaglást is tanulhatsz), és az utolsó kereszteződésnél le balra, a 20 méter hosszú málnabokor mellett elhaladva, a láncos kapun túl (ahol a kódot még mindig elfelejtem).

 

Ahol nyugalom van, és csak este 8 után fúj a szél. És ha a szélcsengő megszólal napközben, az is azért van, mert egy mókus épp arról az ágról falja a diót. Az én diómat! Napközben meg megdöglesz a melegtől.

Ahol az egyik kerti széket a macska (nevezzük nevén, Ninja) vette birtokba, és ahol a kék madarak fészket raknak, bár szerintem a lepkék besegítenek nekik. (nyilván nem!)

Ahol annyira sötét tud lenni, hogy miattam 3 mozgásérzékelő lámpát kellet felszerelni (nem elég!!!), és ha a raktárba akarok kimenni, szemeznem kell a kecskével és meggyőznöm arról, hogy a csavarhúzó a kezemben egyáltalán nem étel, és hiába kukucskál ki a másik raktárból azzal a bamba fejével, akkor sem fogom megsimogatni. Még.

(Már, ha ért magyarul… Angolul nincs kedvem győzködni. )

Este, sötétedés után, ha a bokrokban valami mocorog, már nem forgatom le magamban az újabb igaz történtet alapján megrendezett horror filmet, hanem tudom, a fent említett állatok egyike próbál – többnyire sikerrel – az idegeimre menni. Ilyenkor általában spuri van be a kecóba. 🙂

Néha eszembe jut: “te jó ég, micsoda mákom van, hogy még nem láttam kígyót”, majd jön Ninja, és az ő szeretet-nyelvén hoz neked kis pockot, vagy gyíkot.

 

Jó itt.

Kalandos.

0